Imre Viktória Anna

Be kell vallanom mai interjú alanyom munkásságával sajnos csak nemrég kerültem kapcsolatba, azonban lenyűgözött a sokoldalúsága! Imre Viktória Anna szerző, író, illusztrátor.

Egy az írói szakmához minden gondolatában hűséges, és tudását átadni vágyó, produktív írót szeretnék ma kissé jobban megismertetni veletek.

Mondanál magadról néhány szót azoknak, akik még nem ismernek téged? Mikor fogalmazódott meg benned először, hogy írni szeretnél?

Imre Viktória Anna vagyok, és nagyjából tizenkét éves korom óta tudom, hogy írni szeretnék. Akkor történt ugyanis, hogy támadt egy ötletem, ami annyira megtetszett, hogy azonnal el akartam olvasni könyv formájában is - csakhogy még nem írta meg senki. Az a bizonyos történet azóta sem látott napvilágot, írtam viszont helyette mást: eddig négy regényem jelent meg, az ötödik pedig előreláthatóan ősszel érkezik. Többnyire fantasy műfajban alkotok, és a könyveimet illusztrálom is.

Tudnál mesélni egy kicsit bővebben miket tanultál eddig? Folytattál olyan tanulmányokat melyek hozzájárultak az írói tevékenységedhez?

Az ELTE bölcsészkarán tanultam anglisztika szakon; angol irodalomból van mesterszakos diplomám. Ha úgy vesszük, a kötelező olvasmányok elemzése minden nyelven hasonlóan működik, és az írásnál sem jön rosszul: nemcsak a jól használható költői eszközökkel ismerkedtem meg közelebbről, de az elcsépelt kifejezésekkel is, amiket érdemes kerülni.

Több munkafolyamatot is te végzel el egy-egy projekt során, de mégis, mi az, ami a legközelebb áll hozzád? Hogyan definiálnád magad?

Elsősorban írónak tartom magam, és csak másodsorban illusztrátornak. Bár heteket, néha hónapokat töltök a köteteimet kísérő képi anyag megtervezésével és megalkotásával, végeredményben mégiscsak kiegészítő szerepe van, és a szöveg nélküle is megállná a helyét. Ettől függetlenül soha nem mondok nemet, ha lehetőségem adódik rajzokkal megtoldani a könyvemet, de a legfontosabb mindig az írás marad.

Az első könyv sikerét követően, miután szembesültél vele, hogy az olvasók körében népszerű lett, nem volt nehéz nekiállni a folytatásnak? Nem zavart, hogy meg kell felelned az olvasók igényeinek?

Ami azt illeti, szerencsém volt, ugyanis a Kísértés Rt. megjelenésekor már készen állt a második regényem, Az Őrült Hold alatt is, így akkor nem igazán gondolkodtam ezen. Az Elveszett Napok írása közben már felmerült bennem, hogy az első két regényem könnyedebb hangvétele után talán meglepően sötétnek hat majd a történet, de nem láttam értelmét csak azért elbohóckodni, hogy beleférjen a skatulyába. Számomra fontosabb, hogy olyasmit adjak ki a kezem közül, amire büszke vagyok - még ha eltér is a tőlem megszokottól.

Melyik kiadónál kezdtél? És kiknek dolgoztál-dolgozol azóta?

Az első regényem, a Kísértés Rt. a Főnix Könyvműhelynél jelent meg 2011-ben. Ők akkoriban kezdtek szórakoztató irodalmat kiadni, többek között fiatal magyar szerzőktől is, márpedig ez ritkaságszámba ment. Az Őrült Hold alatt az akkor még teljes gőzerővel robogó Ulpius-háznál látott napvilágot, de az ezt követő regényeimmel visszatértem a Főnixhez. Egy novella erejéig pedig a Tuannál is megjelentem; igaz, álnéven egy Mysterious Universe antológiában.

Elterjedt az a vélekedés, hogy kétfajta író létezik: valaki tervszerűen felvázolja a cselekményt, alapos, minden részletre kiterjedő vázlatot készít, mielőtt akár csak egyetlen sort is leír a történetből; mások épp ellenkezőleg, egy kósza ötletet követően leülnek, írnak, és hagyják, hogy a sztori eljusson valahová (mint például Stephen King). Te melyik típusba tartozol? Hogy néz ki nálad az alkotás folyamata? Hogyan képzeljünk el írás közben? Ha jön az ihlet, akkor hajnalig ülsz a laptop felett, és megszállottan, delíriumban ontod magadból a sorokat? Mindennap elvégzel egy meghatározott penzumot?

Ó, bárcsak így lenne! Bármelyikkel kiegyeznék, de sajnos teljes munkaidőben dolgozom, így aztán akkor írok, amikor marad rá időm: ha ennek eredményeképpen naponta egy mondat születik, akkor egy, ha ötszáz, akkor ötszáz. Régebben szabad kezet adtam a cselekménynek, és nem bántam, ha utána újra kellett írnom az egész regényt (a Kísértés Rt.-nél pontosan ez történt), manapság viszont sokkal többre becsülöm a kreativitásra jutott időt, ezért jobban megtervezem, hogyan fogom felépíteni a történetet. Ha kell, tucatjával hozom létre a háttéranyagokat, referenciákat, vázlatokat, miközben írok, hogy minél kevesebb javításra legyen szükség. Persze így is megesik, hogy a regény közepénél járva döntöm el, hogy muszáj lesz alapjaiban felforgatnom az egészet, de valamit valamiért.

A tébolyult doktor egy igazán nagy volumenű mű, és nem elhanyagolható tény, hogy csodálatos a borítója is. A történet pedig sodró és lendületes, miközben az alternatív történelmi környezet különleges atmoszférát teremt. Vonzott ez a történelmi korszak? Ebből nőtte ki magát a történet, vagy fordítva: egy történethez kerestél megfelelő korszakot?

Az egyetemi évek alatt ragadott magával a viktoriánus korszak, és tudtam, hogy mindenképpen szeretnék írni egy történetet, amelyik az 1800-as évek Londonjában játszódik. Amint pedig magam elé képzeltem a helyszínt, szépen kialakult a történet is az összes szereplővel együtt.

A tébolyult doktor (Elveszett Napok sorozat) rengeteg problémát feszeget: Van, aki teljesen kifordul magából, mások ostoba csapdákba lépnek miközben a vágyaikat kergetik, még mások pedig önmagukat is átverik. Mennyire akartál üzeneteket, tanulságokat elrejteni a szövegben?

Nem vagyok híve a moralizáló regényeknek - nem véletlen, hogy nagyon ritkán találni nálam színtisztán jó vagy rossz szereplőt, ha akad egyáltalán -, és tanítani sem akarom az olvasót, ha nem muszáj. Igyekszem úgy kezelni a karaktereimet, mintha önállóan gondolkodó személyek lennének, és mint a hús-vér embereknek, lehetőségük legyen akár bölcs, akár meggondolatlan döntéseket hozni; függetlenül attól, hogy én magam mit tennék a helyükben.

Milyen célközönséget céloztál meg a regényekkel?

Nem igazán volt konkrét elképzelésem a közönségről: olyasmit akartam írni, amit én magam szívesen olvasnék. Amikor aztán ott díszelgett előttem a befejezett kézirat, végiggondoltam, vannak-e olyan elemek benne, amik miatt korhatárt érdemelne, és ha igen, milyet. Emiatt van, hogy az Elveszett Napok-sorozat felnőtt fantasyként jelent meg, míg az első két regényemet bátran ajánlom fiatalabbaknak is. Az idén megjelenő könyvem, a "Botcsinálta trónörökös" pedig kifejezetten ifjúsági regény, noha komolyabb témákat is pedzeget.

Előre tudtad már, hogyan akarod befejezni a sztorit a Kísértés Rt. regénnyel, vagy időközben változott a történet?

Az igazat megvallva fogalmam sem volt, mi lesz a vége. Ahogy korábban említettem, akkoriban még hagytam, hadd menjen a történet a maga útján, és bíztam benne, hogy a végén majd szépen minden szál a megfelelő mederbe kerül. Szerencsére ez így is lett, ezért a második változatnál nem sokat kellett alakítanom rajta.

Milyen művek hatottak rád, amikor nekikezdtél A bosszúszomjas doktor-nak?

Filmek, könyvek és manga is volt a hatások között. Képileg talán A pokolból és a Vidocq fogott meg leginkább, a könyvek közül pedig Szepes Máriától A Vörös Oroszlán, China Miéville-től a Kraken, illetve Robert Louis Stevensontól a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete - de rajtuk kívül akadt még jó pár kötet, ami inspirált. Ami pedig a mangát illeti, a legnagyobb hatással Yuki Kaori Godchild című sorozata volt rám: a viktoriánus kornak pontosan azt a sötét, szövevényes oldalát jeleníti meg, amiből az Elveszett Napok született.

Tervezel folytatást az Elveszett Napok sorozathoz, vagy elindulsz valamilyen teljesen új irányba? Úgy tudom, különösen szereted a történelmi fantasyt.

Három kötetnél semmiképpen nem terveztem hosszabbra, de azt el tudom képzelni, hogy A bosszúszomjas doktort megelőző eseményeket egyszer majd több novella formájában összegyűjtsem. Ami azt illeti, már idén teljesen új fába vágom a fejszémet a Botcsinálta trónörökössel, amely ugyan Az Őrült Hold alatt világában játszódik, ám egyrészt ifjúsági regény, másrészt a fantasztikus elemek is háttérbe szorulnak benne. A történelmi fantasyért valóban odavagyok, de elképesztő mennyiségű kutatómunkát igényel, ha az ember igényesen akarja megalkotni. Lassan tíz éve építgetem az Elveszett Napok világát; az orvostudomány történetétől kezdve a tizenkilencedik századi angol fizetéseken át a méregkeverésig mindennek utánajártam... azt hiszem, a következő történet, aminek nekiállok, a változatosság kedvéért napjainkban fog játszódni. 

Mikor várható az új regényed?

A Botcsinálta trónörökös eredetileg idén júniusban, a Könyvhétre jelent volna meg, de mivel a Könyvhét csúszik, így sajnos a megjelenés is. Várhatóan az év második felében kerülhet a boltokba.

Beleképzeled magad az olvasó helyébe írás közben, vagy ez inkább csak hátráltatna?

Inkább az adott szereplő fejébe veszem be magam, és igyekszem az ő szemével látni, az ő agyával gondolkodni. Olvasói szemmel csak akkor kezdem nézni a szöveget, amikor már a szerkesztési fázisnál tartok: ilyenkor figyelek az ismétlődő kifejezésekre, motívumokra, illetve a logikátlanságokra, amik egy olvasónak esetleg szemet szúrhatnak.

Mi köti össze a novelláidat?

A nevemet leszámítva tulajdonképpen semmi. Némelyik kapcsolódik valamelyik regényemhez (pl. A legsötétebb óra, A villámsújtotta torony - Elveszett Napok; Boszorkányokról, inkvizítorokról és egyéb furcsa szerzetekről - Kísértés Rt.), de a többségük önálló történet.

Mikor és miért fordult a figyelmed az illusztráció felé?

Vizuális típus vagyok, így az illusztrációk iránti igényem tulajdonképpen egyszerre született az írással: több történetem is egy-egy rajzból indult ki. Lerajzoltam a szereplőimet, bizonyos jeleneteket - ez pedig később jól jött, amikor a szövegben le kellett írnom őket, mert referenciaként is használhattam a képeket. Innen pedig lényegében adta magát az ötlet, hogy miért is ne illusztrálhatnám a regényeimet.

Kit tekintettél példának, mesternek az illusztrátorok közül? Kik hatottak rád?

Tizenévesen rengeteg mangát olvastam, és amikor komolyabban foglalkozni kezdtem a rajzolással, akkor automatikusan ebben a stílusban vetettem papírra a szereplőimet. Ez a hatás a mai napig felismerhető az illusztrációimon, noha azóta már sokat finomodott és alakult a stílusom. Ha konkrét nevekről beszélünk, akkor a kezdetekben Yuki Kaori, Shibamoto Thores és Hirano Kouta munkái hatottak rám a leginkább.

Az azóta eltelt idő óta mit tartasz a legfontosabb változásnak akár a szakmai figyelem, a terület elismertsége, a kiadók hozzáállása stb. terén?

Úgy vettem észre, a kiadók manapság már sokkal nyitottabban állnak a magyar írókhoz: tíz évvel ezelőtt a szórakoztató irodalommal foglalkozó nagyobb kiadók szinte kizárólag külföldi szerzők műveit jelentették meg, mostanra viszont több magyar nevet is látni a repertoárjukban. Ha azt vesszük, hogy a kilencvenes években a magyar írók még kényszeres angolszász álnevekkel próbáltak tért nyerni a piacon, ez határozottan pozitív változás.

Szerinted milyen pozitív hatása van az illusztrációknak a mindennapokra?

Ami engem illet, kikapcsol, amikor rajzolhatok; ráadásul az írással ellentétben különösebben rákészülnöm vagy belemélyednem sem kell. Mindig van a kezem ügyében papír és toll, vagy a tabletem, mert a gyakorlás sosem árt. Ha csak egy ötperces skiccre futja a napomból, az is sikerélményt jelent, hiszen kézzelfogható eredménye van. Arról nem is beszélve, hogy rettentően érdekes visszanézni korábbi illusztrációkat, és felfedezni rajtuk a hibákat, amiket időközben már megtanultam kiküszöbölni.

Szerinted melyek azok a motívumok, technikák vagy figurák, amelyekből leginkább felismerhetőek a műveid?

Szeretem a komplex karaktereket, akiket nehezen lehet besorolni "jó" vagy "rossz" kategóriába, ezért minden regényemben akad ilyen szép számmal. A nyelvi humorért is odavagyok, úgyhogy ez sem maradhat ki - ahogy a morbidabb jelenetek sem. Ha egyetlen motívumot választhatnék, ami mindegyik könyvemben jelen van, az talán a túlvilág berendezkedése: kisebb-nagyobb eltérésekkel, de ugyanazok az angyalok és démonok jelennek meg mindhárom történetemben.

Mitől működik egy illusztráció? Hogyan kell kapcsolódnia egymáshoz a képnek és a szövegnek?

Szerintem a stílus a legfontosabb: egy illusztráció megmutathat konkrét jelenetet a szövegből, vagy lehet elvontabb, de a rajzstílus meghatározza azt is, hogyan tekint az olvasó a szövegre, ezáltal még egy dimenziót ad neki. A Kísértés Rt.-t például szándékosan illusztráltam pici, pufók rajzokkal, hogy ettől kicsit mesekönyv-jellege legyen: nemcsak a humorosabb jeleneteket akartam kidomborítani velük, hanem azt reméltem, a drámaibb részek így még nagyobbat szólnak majd.

Te hogy érzed: mennyire van benned egyfajta dramaturgiai érzék?

Úgy vettem észre, nem hiányzik. A legtöbb jelenetet filmszerűen képzelem el, ez pedig határozottan segít a dramaturgiában. A szöveggel is szoktam játszani; bűnös szenvedélyem az egy mondatos bekezdés, de a megfelelő helyen egyszerűen utánozhatatlan hatása van.

Hogyan telnek a mindennapjaid a négy fal között?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy itthonról tudok dolgozni. Ezzel megspórolom azt az időt, amit normális esetben közlekedéssel töltenék, és több időm marad az alkotásra. Mostanában rengeteget rajzolok.

Kit említenél az illusztrátorok számára követendő példaként?

Nem igazán tudnék megnevezni követendő példát: nagyrészt magamtól tanultam rajzolni, morzsánként szedve össze az internetről az elméletet, és hosszú órákat ölve a gyakorlásba. Vannak olyan alkotók, akiknek követem a munkáit, de csak műkedvelőként.

Min dolgozol most és milyen terveid vannak még?

Jelenleg az Elveszett Napok harmadik, befejező kötetén dolgozom; körülbelül a felét megírtam már. Időközben elkezdte íratni magát a Botcsinálta trónörökös folytatása is, úgyhogy remélem, az első rész sikeres lesz, mert szívesen időznék még a világában. Ezt a kettőt leszámítva kering a fejemben két-három történet, de egyelőre képlékenyen, konkrét cselekmény nélkül - amint megértek rá, valószínűleg ezek következnek majd. Szerencsére ötletből még mindig nincs hiányom.

Miképp hat a szociális kapcsolataidra az életmódod? Honnan van ennyi energiád ennyi mindenre?

Valószínűleg nem hátrány, hogy magamnak való vagyok, és egyáltalán nem hiányzik a széles baráti kör. Időből viszont sajnos sosincs elég: kénytelen vagyok mérlegelni, mire fordítom a szabadidőmet. Néha az írásra jut több, néha a rajzolásra - néha egyikre sem. De az igazság az, hogy inkább ülök három évet egy regényen, mint hogy összecsapva adjam ki a kezem közül.

Ha most vágnál bele az írásba, csinálnál-e bármit is másként?

Valószínűleg jobban megtervezném a cselekményt és a szereplőket, mielőtt írni kezdek, hogy ne kelljen háromszor átdolgoznom a teljes szöveget. Manapság sokkal többre becsülöm a kreativitásra jutó időt, mint egyetemista koromban.

Hogyan emlékszel vissza a kezdeti szárnypróbálgatásokra? Vissza szoktad nézni a még lelkes "amatőrként" készített munkáidat?

Van egy mappa a számítógépemen, ami pontosan ezeket az irományokat rejti, de csak akkor nyitom meg, ha feltétlenül szükséges, mert ég a fejem. Tizenhat évesen kezdtem írni, és mint minden tizenhat éves, én is tele voltam világfájdalommal és csapongó érzelmekkel, amik mind utat találtak a történetekbe - arról nem is beszélve, hogy a gondolatjel helyét sem ismertem a billentyűzeten. Az iniciálékat viszont már akkor is lelkesen beszúrtam a fejezetek elejére.

Ma is úgy látod, jól döntöttél, hogy ezt az utat választottad?

Teljes mértékben. Imádok írni, imádok történeteket mesélni - és azt is, amikor a könyveim segítségével legalább egy pillanatra elfeledtethetem az olvasóimmal a gondjaikat. Ha ma kellene eldöntenem, írjak-e, egészen biztosan rávágnám, hogy igen.

Tervező, célokat kitűző művész vagy, vagy bízol a sorsban, hogy mindig minden úgyis a megfelelő pillanatban fog elérni?

Inkább az alkotásra koncentrálok, és szépen, kis lépésekben haladok előre.

Hogy képzeled el magad 10 év múlva?

Ha optimistán állok a kérdéshez, akkor már a tizedik kötetem is megjelent, megélek az írásból, és talán már angolul is olvashatóak a regényeim - ha realistán, akkor a háromból mondjuk egy igaz.