DoublemindS Workshop
DoublemindS Workshop ajtaja mögött igazi kincsesbánya található a művészetet kedvelő közönség számára. Most feltártuk az ajtókat és megnéztük, hogy ki dolgozik odabenn.
Röviden be tudnál mutatkozni? /Pár szóban tudnál mesélni magadról?
Ahoy~ Nem keverem a privát oldalamat a művész oldalammal, így az igazi nevemet ebben az interjúban nem említeném meg. 24 éves vagyok, német származású, de most már több mint 19 éve élek Magyarországon. Pozitív, életrevaló, kreatív, szókimondó, kicsit antiszoc, de kalandvágyó és kedves léleknek tartom magam.
Honnan jött a DoublemindS Workshop név?
Szerintem mindenkinek legalább 2 oldala van (kicsit skizofrén szöveg, tudom) mind külsőleg, mind belsőleg. Elsősorban magamból indultam ki, van egy aranyos, de van egy démoni oldalam is, ezt tükrözi a rajzstílusom és sokszor az öltözködésem, viselkedésem is. Főképp innen jött a DoublemindS név.
Milyen munkamódszerrel dolgozol? Milyen alkotói utat jártál be mostanáig? Hogyan emlékszel vissza a kezdeti szárnypróbálgatásokra? Vissza szoktad nézni a még lelkes "amatőrként" készített képeidet?
Nem kis utat tettem meg idáig és sajnos még mindig nem tartok ott, ahol eredetileg lenni szeretnék, de türelmes és kitartó egyéniség vagyok ;) Sajnos a sok költözés miatt a legtöbb "amatőr" alkotásaim elvesztek, így nincsen rá lehetőségem, hogy visszanézzem őket. Viszont jól emlékszem a korszakokra, amiken átestem. Az első korszak, mint a legtöbb művész életében, a másolás volt. Amióta az eszemet tudom valamilyen formában alkotok, az elején főleg lovakat, rajzfilmfigurákat, kezdetleges csendéleteket próbáltam vászonra vinni. A második korszakom a töméntelen mennyiségű anatómiázás, drapériázás volt. Utána sajnos jött az alkotói válság, itt már gimis voltam, olyan 16 év körüli. Ha nem állt volna mellém az akkori legjobb barátnőm, lehet máig nem ragadtam volna újra ceruzát, nagyon hálás vagyok neki ezért. Utána jött a további kíméletlen gyakorlás, amíg el nem jutottam egy olyan szintre, amit tűrhetőnek véltem. Végezetül ráleltem (egy kis segítséggel) a jelenlegi stílusomra, amit még csak olyan másfél éve űzők.
El tudnád mesélni az első találkozásod a művészettel? Mióta alkotsz?
Erre a kérdésre sajnos nem tudok pontos választ adni, mert sajnos nem emlékszem, pici koromban mi ösztönzött arra, hogy leüljek rajzolni. Az első inspirációm viszont a tündöklő mesekönyvekben lévő illusztrációk voltak, amiket apukámmal olvastunk és lapozgattunk esténként.
Lineart Kép: DoublemindS Workshop
Jelenleg milyen eszközökkel készíted a képeidet?
Mindig is a tradicionális eszközök, technikák híve voltam, és ez máig nem is változott. Különböző grafitok, kihúzófilcek, víz- és akrilfestékek képezik a táramat. Voltak a múltban digitális próbálkozásaim is, de sosem éreztem teljesen magaménak ezt a világot (igen, a 21. századi gyermek). Ettől függetlenül, ha összegyűlik egy kis pénz, szeretnék egy rajztáblát venni és komolyabban elmerülni ebben a témában is.
Tudnál mesélni egy kicsit bővebben miket tanultál eddig? Folytattál művészeti tanulmányokat?
Sose jártam kifejezetten művészeti-, rajziskolába vagy tanfolyamokra. A jelenlegi tudásomat saját erőmből, utánanézésekből és rengeteg gyakorlásból szereztem. Érettségi után egy divatiskolába mentem, hivatalosan divat- és stílustervező vagyok. Ugyan máig imádok ruhákat tervezni, de a 2 évem ebben az iskolában ráébresztett, hogy ebben a szakmában engem sokkal jobban érdekel egy divatbemutatónak a leszervezése, vagyis a háttérmunkálatok és nem utolsó sorban a fotózás.
Hogyan választasz témát, honnan meríted az ötletet az alkotásaidhoz? Mi alapján választod meg azt a témakört, amivel aztán hosszabb távon foglalkozol?
Sokszor csak a saját szórakoztatásomra rajzolok egy-egy képet. Megtetszik például egy virágtípus, szín, minta stb. és e köré építem fel az adott mintát, rajzot, gondolataimat. Vannak rajzos projektjeim, amik 1 max. 2 rajzból állnak, de a jövőben tervezek kifejezetten sorozatokat is gyártani. Mindig izgalmas egy bizonyos témával, ami megfog vagy érdekel, több időt eltölteni. A hosszabb projekteket teljes mértékben az alapján választom ki, hogy mire használom fel a jövőben. Vannak például kifejezetten minták, amiket termékekre szeretnék majd nyomtatni. Ezeket főleg az emberek igényei szerintem választom meg, elsősorban nekik szeretnék ezzel örömet okozni, de természetesen nem utolsó sorban magamnak is, hisz a sok igény sok új ötletet szül, amin dolgozhatok.
Az ösztönösség mennyire jellemző a munkáidra? Hogyan kezdesz hozzá egy-egy alkotáshoz, le tudnád írni a folyamatot? Mire van szükséged az alkotáshoz?
Nekem az alkotáshoz főleg zenére van szükségem. Ha szól a fülemben a zene, szinte rögtön elkezdek új és a már meglévő projekteken agyalni. Ahhoz, hogy ezt a rengeteg ötletet számon is tudjam tartani, van kifejezetten erre egy jegyzetfüzetem, amibe gyors vázlatokat is biggyesztek. Onnantól kezdve, hogy megvannak az ötletek és nagyjából körvonalazódott bennem a kivitelezés, csak papírt kell ragadjak, skicc (sokszor több is), letisztázott rajz és a végleges kiszínezett vagy kihúzott alkotás kerül az asztalra. Persze nem mindig az első kidolgozott változat marad meg, van, amikor egy-egy ötlet többször is átesik ezen a folyamaton, mielőtt megelégszem vele.
Mivel kell leginkább "megküzdened" az alkotás során?
Szerintem az a legnagyobb kihívás egy művész életében, hogy a végeredmény önmagának is megfeleljen. Szomorú kimondani, de majdnem minden alkotásomnál megküzdök ezzel a problémával. Mindig lesznek részei az alkotásaimnak, amire azt mondom, na ezt jobban is megtudtam volna oldani. Viszont ez természetesen pozitívan is ki tud hatni az alkotóra, ebből lesz a küzdeni akarás, ettől fogunk folyamatosan fejlődni, így nem csüggedek (már) emiatt.
Lineart Kép: DoublemindS Workshop
Melyik részét szereted leginkább a munkáidnak? Mit szeretsz a legjobban alkotni?
Leginkább kihúzni szeretem a munkáimat, imádok részletezni, de ez látszik az alkotásaimon is, főleg a fekete-fehéreken. A kérdésnek a második részéhez vissza kell nyúlnom a nevem eredetéhez. Ott van az imádnivaló oldalam, ami szeret színes, aranyos embereket, mintákat rajzolni (pl. Fanartokat, OCket, Chibiket). Mellette viszont ott a démoni oldalam, ami szeret pl. koponyákat, vérengző állatokat, sötét alakokat, karaktereket alkotni. Sose tudtam a két műfaj között dönteni, sokat őrlődtem, hogy melyikbe mélyedjek el jobban, de végül úgy döntöttem, még ha több időmbe is telik, hogy mindkét stílust megtartom.
Tudnál arra példát mondani, ahol a véletlenszerű felismerések befolyásolták az alkotásaidat?
Rengeteg ilyen példát tudnék felsorolni, mert nagyon sokszor véletlenszerű felismerésekből születnek az ötleteim, pl. megtetszik egy adott koncepció egy plakáton, graffitin, megtetszik egy minta a hév üléshuzatán, a barátnőm egyik macskája idétlen pózban fekszik, le kell rajzoljam és létre jön belőle egy jópofa minta. Viszont, talán a legérdekesebb véletlenszerű felismerések egyike a jelenlegi stílusom, ahogy az életembe furakodott. Nagy szerencsémre megáldott az ég most már lassan 4-5 éve egy fantasztikus lánnyal, akit a legjobb barátnőmnek nevezhetek. Már a barátságunk eleje óta "fertőzött" a sötétebb, gothos, alvilági témákkal, zenékkel. Teljesen el voltam bűvölve, de akkor még nem gondolkodtam abban, hogy magamévá tegyem ezeket a témákat, hogy befolyásolják, átalakítsák a rajzstílusomat. Aztán most már több mint másfél éve esett be az ajtómon a párom, aki egy kicsit hevesebben űzte ezt a világot, új bandákat, művészeket ismertem meg és beszippantott ez a kicsit komor, de meglepően izgalmas ág, viszont még mindig csak tapogatóztam. Az áttörés egy hétvégén történt, amikor a párom idő szűkében segítséget kért az egyik iskolai projektjéhez. Vonakodtam, de természetesen azonnal leültem rajzolni, innen keletkezett a pestis doki képem. Megdöbbentem, hogy tudok ilyen stílusban is alkotni, azóta abba se tudom hagyni :D
Doctor who? Kép: DoublemindS Workshop
Most éppen min dolgozol? Milyen téma érdekel? (Jelenleg milyen témák foglalkoztatnak?)
Jelenleg több projekten is dolgozom egyszerre. Szeretnék egy kis márkát felépíteni a 2 különböző stílusomból, lesz egy aranyos és egy sötét vonal. Ha minden jól megy, akkor hamarosan prezentálni is tudok pár prototípust.
Ha nem lenne akadály a pénz, mivel foglalkoznál szívesen?
Ez nagyon fogós kérdés. Az évek során több megvalósítandó terv is felkerült a listámra, de talán a legnagyobb álmom egy webshopot vagy boltocskát nyitni, ami kifejezetten molett divattal foglalkozik.
Vehetjük úgy, hogy ez egy rád jellemző váltás lenne?
Abszolút, ha van rá mód, akkor próbálok a vágyaimnak, álmaimnak élni. Szeretném az életemben minél kevesebbszer feltenni magamnak azt a kérdést, mi lett volna ha...? ;)
Ha szeretnénk az alkotásaiddal jobban megismerkedni, akkor hol tehetjük ezt meg?
Van egy Facebook és egy Instagram oldalam, amiket rendszeresen frissítek. A leendő termékeimet egy másik platformon lehet majd megtalálni, de az újdonságokról a meglévő oldalaimon mindig adok tájékoztatást.
(face: https://www.facebook.com/doublemindsworkshop/ , insta: double.minds )
Crystal girl Kép: DoublemindS Workshop
A döntésedben, hogy művész leszel, mik játszottak nagy szerepet?
Sosem volt olyan pillanat az életemben, hogy én most kikiáltom magam művésznek, egyszerűen így alakult. Mindig is a kreatív elmék közé tartoztam, akiket sosem hagynak nyugodni az újabbnál újabb ötletei.
A munkáid alapja mennyire személyes indíttatású? Minden esetben személyes indíttatásból alkotsz?
99%-ban igen, saját indíttatásból alkotok. Szerencsére nem vagyok rászorulva arra, hogy elferdítsem magam, a követőim pont azért szeretik a munkáimat, mert a saját stílusomban alkotom meg őket. Megrendelésekből is csak olyat vállalok el, ami a profilomba vág vagy érdekesnek, új kihívásnak tartom, hisz ehhez értek, ezért küzdöttem évekig.
Meg tudnál említeni olyan művészt, akik számodra követendő példa?
Számos magyar és külföldi alkotót követek, akiknek a munkáiért rajongok és hatalmas inspirációforrást nyújtanak. Túl hosszú lenne a lista, ha most belekezdenék a felsorolásukba. XD
Művész társaiddal milyen a kapcsolatotok? Gyakran találkoztok, vagy inkább elvonulva dolgozol? Szoktatok egymásnak segíteni, kikéritek egymás véleményét?
Sajnos már 1-2 éve nem nyílik alkalmam rendezvényekre járni, akkoriban sokat beszélgettem személyesen magyar alkotótársaimmal, de hála a modern technikának van lehetőségem virtuálisan is eszmecseréket folytatni, mind chaten, mind művészcsoportokban. Alkotni főleg elvonultan, a négy fal között szeretek, viszont ha sikerül, a jövőben szeretnék rajzos találkozókra is eljutni, szeretnék új ismeretségeket kötni.
Kép: DoublemindS Workshop
Számodra mi nagyobb feladat: az alapanyagok beszerzése, vagy azok megfelelő felhasználása?
Mindkettő nagyon lényeges és nehéz feladat. Mindig tesztelek új alapanyagokat, valamelyikek bekerülnek a táramba valamelyikek nem, személyes preferenciáknak megfelelően.
Hogy látod a BJD-hez való viszonyulását az embereknek?
Nagyon vegyesek a tapasztalataim. Vannak emberek, akiket azonnal elbűvöl ez a hobbi, rengeteg kérdést tesznek fel, ők is részesei szeretnének lenni ennek a csodának. Vannak viszont emberek, akik kifejezetten megvetik ezt a felnőtt (!) hobbit. Nem értik, hogy miért adnak ki ennyi pénzt pl. családos emberek gyermeteg babákra. Pedig ezek a babák nagy erőfeszítések és kitartó próbálkozások árán születtek meg ugyanúgy művész kezek által. Azzal, hogy megvásárolunk egy-egy bjd-t, az alkotót támogatjuk vele.
DIM Benetia Kép: DoublemindS Workshop
Azok a munkáid, amelyeket megrendelésre készítesz, mennyire képezik részét az "univerzumodnak"?
Mivel nagy részben olyan munkákat vállalok csak el, amik a saját stílusomnak, témáimnak felelnek meg, így minden megrendelt alkotás is ugyanúgy az "univerzumom" része lesz. Minden megrendeléssel lehetőségem nyílik arra, hogy gyakoroljam, fejlesszem a stílusomat, bővíthessem a fantáziavilágomat.
Egy kép mennyi ideig formálódik a kezeid között? Mikor van kész számodra egy alkotás? (bár tudom, hogy ez sok mindentől függ...)
Ihlettől és időkapacitástól függ általában. Vannak alkotásaim, amiket pár óra alatt képes vagyok befejezettnek nyilvánítani, de van, amikhez hetek vagy akár hónapok is kellenek. Kész számomra egy alkotás viszont csak akkor van, ha én és/vagy a megrendelőm elégedettek vagyunk a végeredménnyel.
Draw style challenge Kép: DoublemindS Workshop
Bizonyára minden képet számon tartasz, hol tart ez a szám most?
Számra pontosan nem tudom megmondani, mert ahogy fentebb írtam, sok alkotásom elveszett, de az évek alatt jó pár mappányi rajz összegyűlt.
Van-e olyan személyes mottód, ami jól jellemez és szívesen osztasz meg másokkal?
Nem konkrétan mottó, de az egyik kedvenc magyar zenekarom dalából egy mondat mindig visszhangzik a fejemben: "Lesz egy nap, mikor fel fogom adni, de az a nap nem ma van..." (Téveszme - Kövek)
A rajzolás mellet a fényképezést is változatlanul űzöd, illetve tudomásom szerint nagy érdeklődést mutatsz a cosplayezés felé is. Ezek mellett marad szabadidőd, tudsz időt szánni a magánéletedre is? Honnan nyered a motivációdat erre a rengeteg dologra?
Mey Rin Kép: DoublemindS Workshop
Ezt a kérdést gyakran megkapom XD Nagy "betegségem", hogy túl sok dolog érdekel. Az évek során sajnos választanom kellett, mert már csordultig voltam hobbikkal. A rajz és a fényképezés egyike azon fix hobbijaimnak, amiket sosem fogok tudni elengedni. Főként ezekre koncentrálok most. A cosplayezést is nagyon élveztem, de rá kellett jönnöm, hogy sokkal jobban szeretek a kamera másik végén állni. Szívből szeretem az összes tevékenységet, amit űzök, de a magánélet számomra ugyanennyire fontos, így arra mindig szakítok időt. Vannak barátaim, családom és egy komoly kapcsolatom, akiket nem szeretnék elhanyagolni <3
Hogyan és minek a hatására kezdtél el fotózni? Mikor érezted először, hogy érdemes ezzel komolyabban foglalkozni?
Amikor kézbe kaptam az első bjdmet és először csináltam róla pár amatőr fotót, tudtam, hogy szeretnék komolyabban foglalkozni ezzel a hobbival is. Utána sokszor csináltam képeket a barátaimról, conon cosplayekről és rá kellett döbbennem, hogy az emberfotózás is épp ugyanennyire érdekel, hisz a bjdk és az emberek nem állnak olyan messze egymástól :D
Nier Automata 9S Kép: DoublemindS Workshop
Volt bárki, akit mindenképp le akartál fotózni?
A listámon van jó pár magyar cosplayer, akiket szívesen fotóznék pl.: Lulu Cosplay (Dorottya Pesthy), Vivico's Art, Meriel. Természetesen külföldi cosplayeseket is megnevezhetnék, de hozzájuk nem túl valószínű, hogy kijutok.
Amikor nem valamilyen rajzon, fotózáson vagy cosplayen, esetleg BJD-n dolgozol, mivel telnek a napjaid? Mik a célkitűzéseid? Milyen egyéb dolgok foglalkoztatnak még? Más hobbid van?
Vannak még kisebb hobbijaim: varrás, hímzés, szobrászkodás, olvasás, történetek írása (főleg fantasy). Viszont lassan már 2 éve foglalkoztat még egy komolyabb hobbi vagy inkább már életstílusnak nevezném, a motorozás. 1 éve a tulajdonomban van már egy gyönyörű motor és nemrég sikerült rá leraknom a jogosítványt is. Ebből adódóan elkezdett érdekelni a motorfóliázás, amibe lehet, télen bele is fogok kóstolni. Célkitűzéseim közé tartozik, hogy ezeket a hobbijaimat fejlesszem és jobb esetben egy vagy több kis vállalkozást építsek fel belőlük.
Van olyan esemény, ahova kifejezetten szeretnéd kivinni a munkáidat?
Konkrét eseményt most nem tudnék megnevezni, de ha sikerül felépítenem a rajzokból elképzelt vállalkozásomat, akkor minél több külföldi rendezvényre el szeretnék látogatni, több művészt és stílust megismerni.
Tervező, célokat kitűző művész vagy, vagy bízol a sorsban, hogy mindig minden úgyis a megfelelő pillanatban fog elérni?
Célok és tervezés nélkül szerintem semmibe se lehet belevágni, egy alapelképzelésnek mindig kell lennie, és a kitartást se szabad alábecsülni, de természetesen sok minden a szerencsén múlik, jó időben kell lenni jó helyen.
Hogy képzeled el az életedet 10 év múlva?
10 év múlva, reménykedem benne, hogy részben már a saját kis vállalkozásaimból fogok megélni, lesz egy nagy kertes házam 3 kutyával, 2 gyerekkel, legalább 4 motorral és rendíthetetlenül megyünk világot látni a párommal.