Cosplay interjú: Felureve
Harmadik Cosplay Interjú alanya Evelin, avagy Felureve. Fogadjátok sok szeretettel!
Röviden be tudnál mutatkozni? (Pár szóban tudnál mesélni magadról?)
Sziasztok! Evelin az eredeti nevem, Budapesten élek a párommal és a cicánkkal. A T-Systems-nél dolgozok és azon belül a BKK FUTÁR Projektben veszek részt. Heti egy alkalommal pedig kozmetikus vagyok egy szalonban.
Spider Gwen Fotó: Gál László
Hogy esett erre a művésznévre a választásod?
A nevem becézéséből, Eve és a Felurian név kombinációjából. Felurian egy tünde, Patrick Rothfuss, The Kingkiller trilógiájából.
El tudnád mesélni az első találkozásod a cosplayezéssel? (Mióta cosplayezel?)
Egy nagyon jó barátnőm ismertetett meg vele Alice Griever néven található a Facebook-on. Körülbelül 2010-ben volt az első MondoCon amire elvitt, és első ottlétem alatt beleszerettem az egészbe. Akkor Neliel volt a Bleach-ből az első cosplayem amit viseltem.
Ki inspirált vagy mi arra, hogy jelmezkészítéssel foglalkozz?
MondoCon után egyből rákaptam az ízére :D
Milyen cosplay stílusban alkotsz leginkább?
A páncélos ruhákat jobban szeretem mint a varrósakat.
Ruháidat te készíted vagy más is besegít?
Általában én, de van úgy, hogy megveszem készen, mert sokkal olcsóbb mire megvenném hozzá az alapanyagokat plusz még az idő amit belefektetnék.
Mi volt az első jelmezed?
Neliel a Bleach-ből.
Hogyan vágtál bele az első jelmezed elkészítésébe? Volt valaki, aki segített az első lépések megtételében?
Első jelmeznek egy nem túl bonyolultat választottam így egész könnyen meglett. Ami van rajta kis koponya a fején azt só liszt gyurmából készítettem. Igaz az egy kicsit nehéz anyag így nem is maradt meg nagyon a fejemen csak ha fogtam. A ruhában akkor varrógép hiányában kaptam segítséget.
Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel szembekerültél egy jelmez elkészítésekor?
A mellvért! A mai napig nincs meg a megfelelő mellrész hozzá ami passzolna hozzám. Mindig máshogy próbálom megoldani eddig 2-3 mellvértet készítettem mindegyiket máshogy, de sajnos még mindig vesződők vele.
Jaina Proudmoore Fotó: Gál László
Milyen világból választottad az eddigi cosplay alanyaid?
A legtöbb gamer világ, de az animék között is vannak kedvenceim.
Kiket és honnan cosplayeztél eddig?
League
of Legends: Buttle Bunny Riven, Kitty Cat Katarina, Bloodmoon Diana
World of Warcraft: Jaina Proudmoore
Lineage 2: Dark elf: Formal wear, Kamael: Zubei light
Comic: Black Cat, Spider Gwen
Anime: Hachiko (Nana), Emilia (Re:Zero), Eli Ayase (Love Live!),
Miért ezeket a karaktereket választottad?
Van amelyik személyiséghez közel áll, vagy csak egy kedvenc karakter.
Melyik az eddigi kedvenc saját cosplayed?
Jelenleg
Jaina Proudmoore.
Hogy fogadták el a körülötted élő emberek a hobbidat?
Szerencsés helyzetben voltam, mert senki se szólt le emiatt. Anyukám egy kicsit furcsállta, de amikor kész lettem egy jelmezzel tetszett neki nagyon.
Mennyire támogatnak a barátaid a cosplayezésben? Segítenek a jelmez elkészítésében, esetleg elmennek a rendezvényekre?
Teljes mértékben. Segítenek is és támogatnak. Rendezvényekre meg együtt megyünk :D
Kitty Cat Katarina Fotó: Gál László
Cosplayes pályafutásodban mire vagy a legbüszkébb?
Sajnos a 8 év alatt nem sok cosplay-el tudtam elkészülni mert a munkáim mellett nincs annyi szabadidőm. De hát minden évben kell újévi fogadást tenni, nekem most ez volt, hogy megpróbálok kicsit több időt szentelni rá :D
Milyen/Melyik eseményeken jelentél meg a jelmezekben?
Itthon
PlayIT-en és a Mondocon-okon.
Külföldön eddig csak a VIECC ComiCon-on vettem részt.
Van-e olyan cosplay, amiről jelenleg úgy gondolod, hogy sose öltenéd magadra?
Konkrét nincs, csak olyan karakter aminek nem tetszene a személyisége.
Rendelkezel konzollal? Gamer vagy egyáltalán?
PS4 Pro és Xbox One S.
Van-e példaképed a profi cosplayesek között?
Narga and Aoki páros cosplay-ei elképesztőek.
Mit szeretsz a cosplayezésben?
Kreativitás, és hogy egy ideig más bőrébe lehet bújni.
Hogyan választasz karaktert?
Általában személyiség, kinézet alapján.
Milyen cosplayek vannak nálad tervbe véve?
Mik
nem? :D Elég sok tervem van, az idei évre Project Ebon Blade-es Sindragosa. Ezt egy
nagy csapattal fogjuk megvalósítani, nagyon várom már.
Amiket eddig elkezdtem és be szeretnék fejezni: Master Sylvanas (Wow), Ashe
(Overwatch), KDA Akali (LoL), Kait (Gears of War).
Valami díjat nyertél már?
Még sajnos nem készítettem olyan volumenű jelmezt amivel nyerni lehetett volna.
Emilia from Re: Zero Fotó: Gál László
A Facebook oldalad túl van most már 1.100 követőn. Hozott-e valamilyen változást az életedben a megnövekedett ismertség?
Ha
hozott is, nem vettem észre :D
Mennyire vagy elégedett a hazai cosplay programokkal és szervezésekkel?
Igazából elégedett vagyok, mert mindig próbálnak újabb dolgokat felmutatni.
Mi az, ami jelentős különbség lehet a hazai és a külföldi cosplay rendezvényeken?
Talán annyi, hogy azokat még nagyobb helyeken tartják. De nem túl sok különbség van :D
Számodra mit jelent a cosplay? Mi az, amit neked ad mindez lélekben?
Szabadság, önmegvalósítás, kreatívkodás kiélése. Szeretem, ha felismerik a karaktert amit magamra öltök és odajönnek hozzám egy szó/fotó vagy bármi kedvéért.
Melyik cosplayedre vagy a legbüszkébb?
Most még Jaina Proudmoore, de remélem Sindragosa leüti majd az első helyről :D
Számodra mi okozza a legnagyobb fejtörést amikor megvalósítasz egy karaktert?
Az elkészítésében szoktak lenni fail helyzetek, de aztán végül megoldódnak.
Hogyan készülsz a conokra és fotózásokra? Ehhez kapcsolódva milyen tippeket adnál a kezdőknek?
A
conok előtti időszakok a legidegölősebbek :D
Legelső tippem: Sose hagyjuk az utolsó pillanatra! :D Persze ez sose szokott
összejönni, így egy kicsit borsosabbak az idegszálak ezekben az időkben.
Amikor nem veszed fel valakinek az alakját, mivel telnek a napjaid? Mik foglalkoztatnak még a cosplayen kívül? Más hobbid van?
Szeretek olvasni, és a gép előtt punnyadni és a barátaimmal lenni.
Bloodmoon Diana Fotó: Gál László
Van kedvenc képregényed? Gyűjtöd valamelyik sorozatot?
Párommal gyűjtjük a nagy Marvel keménykötetes képregényeit. Kedvenc képregény nem igen van, de kedvenc karakter igen, mégpedig Loki.
Melyik a kedvenc sorozatod?
Trónok Harca, Stranger Things
Mik a célkitűzéseid, mi leszel, ha nagy leszel?
Azt hiszem az a pont már eljött, nem voltak nagy álmaim, csak egy rendes partner és munka amiket ki is pipálhatok mert mind a kettő összejött :D
Milyen a zenei ízlésed?
Eléggé vegyes, szeretem a pop-ot, rock-ot, metált és még sok más zenét.
Űzöl-e valamilyen sportot?
Rúdtornázok, aerial hoop-ot is szeretem. Ezek mellett lovagolni szoktam járni.
Hol láthatunk legközelebb jelmezben? Van olyan esemény, amin ott akarnál lenni?
Valószínűleg a tavaszi MondoCon-on és a nyári PlayIt-en ott leszek :D